 |
SPOILERVESZÉLY! Alább a cselekmény részletei is olvashatóak. |
- "A vérengző fenevad közeledte sem rémíti vissza céljától, asszonyai és gyermekei megvédésétől. Mindenkor ez lebeg szeme előtt, midőn holnap mi magunk is megérezhetjük saját bőrünkön. Testvéreim, háromszázan maradunk a harcmezőn, s otthon háromszáz család nem lát viszont."
- ―Damáz Leónidasz tervéről, i.e. 480.
Damáz (i.e. 501. - i.e. 480.) (kitalált szereplő) egy ókori spártai asszaszin, aki többek közt részt vett Leonidász spártai király oldalán a görög-perzsa háborúk egyik fontos fordulópontján: 300 bátor katona áldozta életét a perzsák feltartóztatásáért.
Élete[]
I.e. 501-ben látta meg a napvilágot Spárta városában, apja azonban születése után nem sokkal egy kisebb csatában hősi halált halt. 7 éves korában került be az agogi (nevelési) rendszerbe, ahogy a városállam megkövetelte. A katonának tanuló fiúk általában a matematika, írás és olvasás rejtelmeit alig sajátítják el - ezzel ellenben Damáz megsértve a szabályokat, minden pillanatban, amikor nem látták, ezen ismereteket igyekezett elsajátítani. Katonaként is remekelt, s a későbbiekben pont ezen erényeivel vált Leónidász számára (később király, azonban idősebb Damáznál) a leghűségesebbé.
12 éves korától minden probatételt teljesített, és 20 éves korától a kaszárnya egyik lakója vált belőle. 12 évesen részt vett a brutális beavatási szertartáson, ahol egy életre szóló vágást szerzett, amely átível szájának jobb felén. 20 évesen megházasodott, azonban gyermekével már sosem találkozhatott. (Mivel asszonya gyermeket várt, így valószínűleg lesz utódja: Leonidász őt is beválogatta a háromszáz ember közé - többek között azért is, mert nélüle kevesen lettek volna.)
Leónidasz[]
A kiképzésen ismerték meg egymást, mikor Damáz 8, Leónidasz pedig már 47. Leóra innentől kezdve a végsőkig apjaként tekintett, s mikor felnőtt, megajándékozta Damázt egy medállal, mely egy hitvallást szimbolizált. Damáz a csata előtti pár hónapban ennek felkutatásával foglalkozott.
- "Semmi sem igaz, minden megengedett. Ezen mondatot sosem szabad elfeledned. Kövesd az utadat vándor, s kérdéseidre a választ mindig megleled."
- ―Leónidász beavatási szövegének részlete Damázhoz, i.e. 480.
Az elhangzottak után néhány nappal Dam is útnak indult, egyenesen az akkori perzsa területek felé. Egy öreg bölcs mellett haladt el az úton, aki felismerte a medált: "Te! Tudod-e mi e' a furcsa a nyakadba'? E' egy asszaszin jelkép, te is a' vóná'? Akkor kövess, fiam."
Szörnyű hírek[]
Miután a bölcs beavatta az asszaszin rend tanaiba, Dam rájött, hogy egész életét ezen elvek alapján élte. Sok mindent tanult ebben a pár hónapban, minekutána tovább kívánt zarándokolni, immár Asszaszinként. Sajnálatos módon egy kisebb domb csúcsáról megpillantotta a már közeledő perzsa sereget, így rövidebb útvonalon hazatért és beszámolt a fejleményekről.
Ennek következtében Leó már várhatta a perzsa követet, majd annak szörnyű halála után a szoros felé vonultak. (Persze voltak egyéb tényezők, de Leónak kötelessége volt mindezt véghez vinni. És nem bánta meg.)
Az utolsó napok[]
Coming Soon.
Apróságok[]
- A Damáz név ógörög eredetű, a Damaszoszból származik. Jelentése: legyőző, szelidítő
- Az agogi rendszerről:
A spártai fiú gyermekeknek 7 éves korukban el kellett hagyniuk a családjukat, és bekerültek az agogi rendszerbe. Itt kicsivel tartották csak őket jobban, mint az állatokat. A városon kívül, a hegyekben lévő táborokban éltek, a paidanomosz (gyermekfelügyelő) felügyelete alatt és úgynevezett tabui-kba szerveződtek, ez volt a csorda szó spártai megfelelője. Az együttműködés azonban minimális volt a csoportok között, az egész a túlélésről szólt.
A fiúk írni, olvasni, számolni alig tanultak meg. Éheztették őket, nem volt megfelelő alvóhelyük, sem ruházatuk. Lopásra kényszerítették őket, de ha rajtakápták az illetőt, akkor megkorbácsolták - azonban nem a lopás, hanem az ügyetlenség miatt. Ezeken kívül törekedtek az egyszerű, tömör, világos beszédre (innen ered a lakonikus beszéd kifejezés).
12 éves korukban elvitték a fiúkat egy helyre nem messze Spártától, ahol Artemisz-Orthüa szentélye állt. Az oltárra rengeteg sajtot helyeztek, melyet korbáccsal felszerelt fiúk őriztek. A cél az, hogy a lehető legtöbb sajtot elvigyék, mialatt a korbácsokat el kell viselniük (ugyanis azoknak meg kellett védeni a sajtokat). Ez a brutális ceremónia sokszor életeket követelt - voltak, akiket halálra vertek, és olyanok is, akik egész életen át tartó sebeket szereztek.
A spártai férfiakra 20 éves korukban várt az utolsó jelentős próbatétel, amikor is be kellett kerülniük egy a közös étkezésekre, a syssithia-ra (szüsszitia) szerveződő társaságba, amelyben a spártai fiúk és férfiak minden szabadidejüket együtt töltötték. De ezekbe a társaságokba nem volt könnyű bejutni, csak a tagok szavazatai alapján lehetett, s ha valaki nem felelt meg, akkor egyfajta feketelistára került, és többé nem lehetett spártai polgár. Majd nyilvánosan megalázták, és kizárták a társadalomból. Ha sikerült, akkor az illető 10 év múlva (30 éves korában) kapott egy nagy darab földet az államtól, valamint kellő mennyiségű helótát (rabszolgát) hozzá.
20 éves koruktól megnősülhettek, de harmincéves korukig nem a családjukkal, hanem a kaszárnyában éltek. A férfiak csak harmincéves korukban költözhettek családjukhoz, viszont katonakötelesek maradtak egészen hatvanesztendős korukig.
- Híres spártai mondás, mellyel a spártai anyák harcba küldték fiaikat (egyfajta köszönési forma), miközben vagy a pajzsukra mutattak vagy éppen átadták azt:
"Vagy ezzel térj haza, vagy ezen hozzanak.", illetve rövidítve: "Vagy ezzel, vagy ezen." (Lakonikus beszéd következménye.)