FANDOM


FANszekció:Assassin's Creed: Rózsák háborúja
ACRózsák
ÍróNikitaDragovich
FőszereplőkFANszekció:Galmar Almond
FANszekció:Eddard Almond
FANszekció:Gendry Almond
Származási helyAnglia, Franciaország, Stockholm

Assassin's Creed: Rózsák háborúja egy fiktív történet, amely bemutatja a FANszekció:York-ház|York-ház és FANszekció:Lancaster-ház|Lancaster-ház között zajló háborút, amelyet a trón megszerzéséért vívtak. 1455-ben, FANszekció:Galmar Almond|Galmar Almond egy öreg londoni nemesember, aki a FANszekció:Százéves háború|Százéves háború idején katona volt, fellázad az asszaszinok és a templomosok ellen; elárulva ezzel az Asszaszin Rendet, valamint átáll a Lancaster-ház oldalára. Nem sokkal ezután, a fiával, FANszekció:Eddard Almond|Eddard Almonddal megtámadják FANszekció:Plantagenet Richárd yorki herceg|Plantagenet Richárd yorki herceget az FANszekció:Első Saint Albans-i csata|első Saint Albans-i csatában, azonban a herceg elmenekül.

Cselekmény

I. Fejezet: A Gerberoy-i csata

Ültem a kocsmában egy asztal mellett. A sört már éppen átnyújtották nekem, mikor belekortyoltam. S gondolkodtam. Nem sokkal ezután, már megittam az italt, és legnagyobb bánatomban, megeredt az eső - hiszen ez London - mondtam magamban. Azonban nem riadtam vissza, felvettem a csuklyámat a rejtett pengémmel együtt, és kiléptem az ajtón.

Hazafelé menvén a fiamra gondoltam, akiből hamarosan asszaszin lesz. Bár ennek a ténynek nem örültem, mivel a háború után, meggyűlöltem őket, semmivel sem különbek a templomosoknál. Ennek ellenére mégis buzdítottam őt, hogy csatlakozzon a Rendhez - lehet, hogy rosszul tettem -. Mindazonáltal, felfigyeltem egy csoport asszaszinra, akik egy nemesembert üldöztek. Természetesen, én is csatlakoztam a testvéreimhez, majd mikor elkapták a suhancot, szólt nekem az egyik társam.

- Galmar, nézd csak, ez FANszekció:Ulfric Lancaster|Ulfric Lancaster, FANszekció:VI. Henrik angol király|VI. Henrik fattya.

- Mit követett el? - kérdeztem egyhangúan

- Kihallgatott bennünket, amikor a templomosok elleni tervről beszéltünk. - válaszolta mérgesen, viszont én ezzel nem foglalkoztam.

- Mi lesz a büntetése? - úgy tettem fel ezt a kérdést, mintha felkiáltottam volna, mindazonáltal tudtam, hogy a fiú halállal fog lakolni; így megfordult a fejemben, hogy mentsem meg az életét.

- Halál. Vállalod? - vágta rá a választ, s nyújtotta át a kardot.

A fiúhoz léptem, belenéztem a szemébe, félelmet láttam rajta; így biztos voltam benne, hogy ő nem a templomosoknak dolgozik. Pár perces gondolkodás után, előrántottam a kardot; és úgy tettem, mintha le akarnám fejezni, azonban egy gyors és váratlan mozdulattal hátrafordultam és levágtam a társam fejét.

Az esemény után, éreztem a vért; kiszabadult bennem a gyilkos; ennek eredményeként, megtámadtam a testvéreimet; szinte meg sem tudtak mozdulni, annyira sokkolta őket az árulásom. Tehát, hidegvérrel megöltem mindegyiket; és felsegítettem a herceget.

- Köszönöm, hogy megmentetted az életemet, hálás vagyok. - köszönte meg

- Szóra sem érdemes; már régóta el akartam árulni őket. - mosolyodtam el - Milyen udvariatlan vagyok, hadd mutatkozzak be; Galmar Almond. - nyújtottam neki a kezemet

- Galmar Almond? Ki a franciákkal harcolt a Százéves háborúban? - kiáltott fel meglepődve

- Igen, én vagyok az.

- Az apám nagy csodálója, a nevében is köszönetet szeretnék mondani, hogy az életét is kockáztatta az angol népért. - kezet nyújtott

- Csak kötelességből tettem, bár nagyon bánom. - szomorodtam el

- Hogyhogy?

- Elvesztettem a feleségemet; a templomosok voltak. Megölték.

- Részvétem, ezt nem tudtam. - lehajtotta a fejét

- Semmi baj. Tényleg; meghívlak a házamba, beszélgetünk egy kicsit, s közben elmesélem a kalandjaimat. - rukkoltam fel vele

- Az nagyon jó lenne, köszönöm.

Ezt követően, hazaértem, és megkínáltam Ulfricet egy forró teával.

- Megérkeztünk! Fiam, hadd mutassam be neked VI. Henrik királyunk fiát, Ulfricet. - mutattam be neki a herceget.

- Helló, Eddard vagyok, de szólíthatsz Nednek is. - mosolygott rá

- Örvendek a találkozásnak, én pedig Ulfric.

A bemutatkozás után, elküldtem a fiamat a szobájába, és arra kértem, hogy csukja be az ablakokat.

- Fiam, kérlek, most menj fel a szobádba, és csukd be az ablakokat! - kiáltottam fel, majd megtöröltem a homlokomat

- De miért? - kérdezte tőlem tudatlanul

- Majd később elmondom, siess! - parancsolgattam

- Rendben. - szólt egyhangúan és felment az emeletre.

- Ez is az én hibám, ne haljatok meg énmiattam! - vigasztalt

- Ez nem a te hibád, én árultam el őket, neked nem kell félned. - biztattam őt, majd átnyújtottam neki a teát

- Az asszaszinok bármelyik pillanatban lecsaphatnak! - figyelmeztetett és belekortyolt az italába

- Tudom, ezért is menned kell! Hazaviszlek a FANszekció:Londoni Tower|Towerbe.

- Kérem, elsőnek mondja el nekem a kalandjait. - könyörgött nekem

- Na, végre! Valaki kíváncsi rám, persze elmesélem, de akkor előbb dőlj hátra, mert hosszú lesz. - kacsintottam, majd elkezdtem mesélni a történetemet.

- 1435-öt írtunk, fiatal voltam; ennek ellenére tele voltam ambíciókkal; s megfogalmazódott bennem FANszekció:Gerberoy|Gerberoy megmentése. Így beálltam katonának; elbúcsúztam a fiamtól és a feleségemtől, bár a fiam nem értett semmit; mivel alig volt három éves. Nem sokkal ezután, apám nyomdokaiba léptem, ellátogattam a régi házába, ahol megtaláltam az asszaszin ruháját és a rejtett pengéjét. Ezt követően, magamra öltöttem a felszerelést; így csatlakoztam az asszaszinokhoz. Egy héttel később, elhajóztam a testvéreimmel Gerberoyba, ahol már vártak minket az angolok, s a kapitány üdvözölt engemet.

- FANszekció:John Talbot|Kapitány, én Galmar Almond vagyok. - mutatkoztam be szerényen

- Galmar Almond... Csaknem FANszekció:Rickard Almond|Rickard fia? - kételkedett

- Pontosan, én vagyok Rickard fia. - letérdeltem előtte

- Állj fel! Nem vagyok király, nem kell letérdelned, az apád jó barátom volt; így te is az vagy. - vidámodott meg a parancsnok

- Felség, mi lenne a feladatom? - kérdeztem, mivel csak ez volt az egyetlen dolgom, kérdezni.

- Ne felségezzél! Szólíts Johnnak vagy Talbotnak, de ne felségnek! - méltatlankodott

- Akkor maradok a Talbotnál, ha az megfelel. - Bólintott, majd folytatta. - A kémeim szerint, FANszekció:La Hire|La Hire csapatai felénk tartanak egy zsoldossal, FANszekció:Beric Dondarrion|Beric Dondarrionnal. Azt akarom, hogy az asszaszinjaiddal öld meg őket! Hamarosan ideérnek, tehát készüljetek fel. Vezényeld őket, én is ezt fogom tenni az enyéimmel, rendben? - parancsolgatott, majd elővett egy rejtélyes készítményt a zsebéből.

- Rendben. És ez mi? - mutattam rá a tárgyra

- Ez? Ez itt az FANszekció:Rickard Almája|Éden Almája, az Első Civilizáció egyik találmánya, apád adta nekem, hogy helyezzem biztonságba, de úgy gondolom, hogy ez téged illett, szóval tedd el. - adta át nekem az Almát, majd megindult az egyik toronyba.

- Galmar, a FANszekció:Reginald Atherton|Mentor beszélni szeretne veled. - szólt hozzám halkan a társam

- Megyek.

Ezt követően, beléptem a szállásunkra, ahol a Mentor már várt rám.

- Mentor, mi ügyben hívattál? - kérdeztem illedelmesen

- Galmar, add ide az Almát, amit Talbottól kaptál! - ordított fel, majd elvette az Almát. - De ezt az apám hagyta rám! - meglepődtem; így mérgemben kiáltottam fel

- Ez nem játékszer! Nem vagy rá alkalmas, hogy a tiéd legyen! Beric Dondarrion veszélyes ember, csak ezzel lehet megölni őt!

- Akkor majd én megölöm. - megpróbáltam felidegesíteni, mindazonáltal ez nem sikerült, mivel egy ágyúgolyó eltalálta a bunkert; így a mesterem elejtette a készítményt, amit én egy szempillantás alatt felszedtem, majd lefutottam a katonákhoz.

Mikor leértem, a falat már áttörték a franciák; akik lendületesen gyilkolták a társaimat. Talbot pedig csak nyalta a sebeit, nagy volt a gyávasága; így átvettem az irányítást és megostromoltuk a betolakodókat. Ez követően, lóra szálltam és bevetettem magamat a csata sűrűjébe, szerencsére kiszorítottam a támadókat a várból, akik visszavonultak. Azonban, tudtam, hogy a csata nem ért véget, ezért folytattuk a támadást; egyre jobban haladtunk La Hire táborához, aki bevetette a zsoldosait, köztünk Dondarriont is. Pár perccel később, lóhátról ráugrottam az egyik harcosra, akit egy gyors mozdulattal leszúrtam a késemmel; a társait pedig megöltem az Alma erejével. A harc közepe felé, megtaláltam La Hire búvóhelyét, betörtem az ajtót, azonban senki sem volt ott; ezáltal rájöttem, hogy csapda volt és míg én La Hire felé haladtam, addigra Dondarrion már elfoglalta a várost.

Az eseményt követően, felfutottam egy toronyra, ahol láttam a várost lángokban állni. Megeredt rajtam a könny, és éreztem, hogy végleg összetörtek, s a Mentoromra kellett volna hallgatnom, aki lehetséges, hogy meghalhatott az ostrom alatt. Egy hosszas gondolkodás után, visszaszálltam a lóra és elindultam az elfoglalt városba. Mikor odaértem, a franciák körbevettek, s észrevettem az asszaszinoknak a fejeit a földön; a látványtól összeestem, azonban felfigyeltem Talbotra, aki behódolt La Hirének és Dondarrionnak.

- Nahát, kit látnak szemeim, Galmar Almond; a néhai Rickard fia. - lepődött meg La Hire

- Becstelen! Csapdába csaltál! Te pedig, elárultad az országot, elárultad Angliát! - kiáltottam, majd nekifutottam az árulónak, azonban a Mentorom, Reginald hátba szúrt. - Mi a? - kiáltottam fel és kifeküdtem a földre.

- Galmar..., Galmar..., Galmar... Mondtam neked, hogy nem játékszer az Alma, de te nem hallgattál rám, te aztán tényleg hűséges vagy a Rendhez.

- De hiszen, te vagy a Rend mentora, ezt nem teheted. - kételkedtem haldokolva

- Tudod, én már nem vagyok asszaszin, sőt csak megjátszottam magamat, titokban én vagyok a Templomos Rend Nagymestere. A Megértés Atyja vezessen bennünket! - mondták egyszerre a templomosok, majd Reginald elvette tőlem az Almát.

- Ezért még megfizetsz! - megpróbáltam felállni, azonban az áruló Reginald az apám kardjával hasba szúrt, aki csak annyit mondott: "Jobb félni, mint megijedni". Majd leeresztettem a szemeimet, a halálom előtti pillanatban Talbot sunyi mosolyára lettem figyelmes.

II. Fejezet: Paarthurnax

A holttestem egy folyóban hevert, azonban egy ismeretlen személy visszahozott a halálból. Kihúzott a partra, és fekete mágiával felélesztett.

- Az éj sötét és tele iszonyattal! FANszekció:Fény Ura|Fény Ura, hozd őt vissza a halálból! - motyogta az idegen, miközben a testemet fogdosta. S ebben a pillanatban, kinyíltak a szemeim és felébredtem az elmúlásból.

- Te meg ki vagy? - kérdeztem nehézkesen; miután kitisztult a szemem. Bár nem kellett válaszolnia, mivel hamar megismertem a megmentőmet. A zsoldos és templomos, Beric Dondarrion volt az.

- A Fény Ura visszahozott tégedet az életbe! - kiáltott fel lelkesen

- Mit akar tőlem, Lord Dondarrion? - kérdeztem gyanakodva

- Figyelj rám, fiú. - súgta a fülembe nyugodtan - A város elesett; téged pedig megöltek. Reginald a folyóba dobatta a hulládat; de én megmentettelek. A Fény Ura életet adott neked! Viszont, ha nem támadod meg többé a franciákat; ígérem hazaengedlek Reginald tudta nélkül. Elfogadod? - tette fel a csábító ajánlatot, ám a barátom, FANszekció:Vilmos Lancaster|Vilmos parancsát nem szeghettem meg.

- Sajnálom, Lord Dondarrion. De ezt nem tehetem! Nem szegülhetek szembe a király parancsának! - utasítottam vissza, így vett egy nagy levegőt, és próbáld meggyőzni.

- Fiatal vagy még, ne akarj meghalni! Családod van; élj szabad emberként. Ne járj úgy, mint az apád... Ismertem őt, jó ember volt, és te is az vagy, Galmar.

- Apám már meghalt! Ne emlékeztessen rá; így is nehezen tudtam feldolgozni a halálát. - óbégattam

- Makacs vagy. Hmmm..., akárcsak az apád. Próbáltam őt meggyőzni, hogy ne adja meg magát a testvérével, FANszekció:Brandon Almond|Brandonnal együtt az FANszekció:II. Aerys York|Őrült Királynak, de hiába, mindketten meghaltak. - mesélte sajnálkozva

- Szerettem az apámat és a nagybátyámat is, de már késő...

- Tudom, hogy mérges vagy Talbotra és a Mentorodra, hogy elárulták Angliát, de meg kell értened! Ők templomosok..., de én nem vagyok az.

- Miért? Akkor te mi vagy?! - kérdezősködtem dühösen

- A FANszekció:A Fény Urának a követői|Fény Urának a követője és egy zsoldos.

- Ennek ellenére, mégis a templomosokkal vagy... - gúnyolódtam ironikusan

- Nem vagyok velük, csak kémkedek utánuk. Templomosnak adom ki magamat, hogy beépüljek közéjük és megöljem őket! - vallotta be őszintén.

- Elhiszem. - mosolyogtam rá barátságosan

- Te is ezt tedd! Menekülj vissza Stockholmba; vidd magaddal a családodat is és ne gyertek vissza! Északon biztonságban vagytok, de itt nem! Az apádnak a házában menedéket találtok, hiszen korábban az volt az FANszekció:Almond-ház|Almond-ház székhelye! Meneküljetek a franciáktól és az angoloktól is! - figyelmeztetett félve

- Vilmos a barátom! Csakis őmiatta háborúzok, engem nem érdekel a trón! - álltam ki a hitem mellett

- Sejtettem, hogy ezt az utat választod. Ez esetben, Lord Galmar Almond halálra ítéllek! - felállt és elővett egy kardot, ami lángba robbant. Nagyon meglepődtem a tüzes kardtól, nem értettem, hogy miféle boszorkányság volt ez. - Utolsó kívánság? - kíváncsiskodott, a hangján érzékelhető volt a szarkazmus.

- Igen! Dögölj meg! - ordítottam fel, és a rejtett pengémmel beleszúrtam a jobb szemébe. A férfi felkiáltott a fájdalomtól, és összeesett, valószínűleg meghalhatott, habár nem nagyon izgatott, mert észrevettek a templomosok, akik üldözni kezdtek engem. Futottam, ahogy csak bírtam. Féltem, hogy elkapnak és megölnek, tudtam, hogy el kell jutnom az FANszekció:Amiens|Amiens-i táborba, ahol az angol társaim már vártak rám. Ez idő alatt, már majdnem sikerült elmenekülnöm, míg bele nem botlottam egy kisebb francia csapatba, akik becsatlakoztak az üldözésembe. Eléggé kiborultam a látványtól, az ellenfeleim csak jöttek és jöttek. Végső elkeseredésembe, leszúrtam egy célpontot, akinek elvettem a kardját, és megtámadtam a többi üldözőt. Egy hosszas párbaj után, bekerítettek és a kardomat is elvesztettem. Reménytelennek tűnt a helyzet, de ekkor valami furcsaságra lettem figyelmes. Olyan hangot hallottam meg valahonnan messziről, milyet még életemben nem hallottam. Felnéztem az égre, és egy gigantikus árnyékot láttam szállni a levegőben. És pont felém tartott! Ahogy közelebb ért, észrevettem, hogy minek a sziluettjét láttam korábban. Egy félelmetes szürkésfehér sárkány volt az! El se hittem, amit láttam, de az égő kard után már ezen meg se lepődtem. Leszállt mellém a sárkány, és forró tüzet lehelt. Meglepetésemre nem égtem meg, a mágikus lény nem engem célzott be. A támadóim a szemem előtt váltak porrá. Teljesen lesokkolt a szituáció, és ha ez nem lett volna elég, a FANszekció:Paarthurnax|sárkány felém fordult. Megállt bennem az ütő. Kinyitotta a száját, ám legnagyobb meglepetésemre nem tűz jött belőle, hanem szavak!...

- Te ott! Állj meg! - szólított fel a félelmetes hangján, s nagyon ledöbbentett, hogy egy beszélő "szörnyeteggel" találkoztam.

- Ki vagy? - faggatóztam ijedve

- Paarthurnax vagyok, a te megmentőd és a védelmeződ. - válaszolt biztonságos hangnemben

- Egy sárkány a védelmezőm? - lepődtem meg

- Igen! Egy északi sárkány vagyok, akinek parancsot adtak, hogy védelmezzek egy Galmar Almond nevű asszaszint.

- Ezt most nem értem. - tudatlankodtam, ámbár La Hire jobbkeze, Jean Poton de Xaintrailles erősítés hívott, így a védelmező megparancsolta, hogy szálljak fel a hátára, így is lett. Felrepített az égbe. Félelmetes, s kellemes érzés kapott el a levegőben. Száguldottunk, mint a villám. Nem sokkal ezután, megérkeztünk Amiensbe, mindazonáltal a város már lángokba állott, és egy francia zászló volt kitűzve az egyik torony tetején. Az életem megmentése érdekében, az oltalmazóm elrepített a helyszínről. S hamar elhagytuk Franciaországot; és megindultunk Londonba.

III. Fejezet: Vilmos

Az eseményeket követően, megérkeztünk Londonba a királyi palota elé. A Tower varázslatos kinézete gyönyörű volt, azonban ez nem volt elmondható az ott járőröző őrökről, akik hamar megijedtek a sárkányomtól. Leszálltunk az erkélyre; s körbevettek minket a brit hadsereg tagjai; mindazonáltal felismertek engem, így letették a fegyverüket és a király elé vezettek. Nem sokkal ezután, beinvitáltak az uralkodó szobájába. Éppen nyitottam be volna az ajtón, miközben megállított a királyné, FANszekció:Clementine Liamster|Clementine ikertestvére, FANszekció:Jaime Liamster|Jaime Liamster.

- Hé' Galmar! - állított meg a szőke hajat viselő Jaime

- Mit akarsz, Ser Jaime Liamster, avagy a Királyölő? - kérdeztem gúnyosan

- Csak ne gondold, hogy ezzel megúsztad! - jelentett ki mérgesen

- Ugyan, úgyis megöllek egyszer... - súgtam a fülébe fenyegetve

- Hmmm... Megtehetted volna, volt rá esélyed! De nem tetted meg, miért? - kérdezősködött kíváncsian

- Csupán, mert megölted az Őrült Királyt, illetve a királyom, Vilmos sógora vagy. - válaszoltam őszintén

- Hazudsz, Lord Galmar... Mindegy, nem faggatlak, azonban ne felejtsd el; a FANszekció:Városi őrség|városi testőrség tagja vagyok! - bizonygatott, ám nem izgatott, így továbbmentem.

- Én pedig a királyod legjobb barátja. - vágtam neki vissza, majd benyitottam az ajtón. Miután otthagytam a riválisomat, és beléptem a királyomhoz; teljesen lesokkolt a tény, hogy a legjobb barátom szajhákkal "fetrengett" az ágyában. Megálltam; és megvártam a bennlévők reakcióját, noha Vilmos nem velem volt elfoglalva, hanem a kurtizánokkal, akik éppen szórakoztatták. Vártam egy kicsit, s felszólítottam.

- Királyom, visszatértem. - zavartam meg illemtudóan; s letérdeltem

- Galmar, hát te vagy az? - lepődött meg, miközben abbahagyta a hancúrozást

- Igen.

- Jó híreket hoztál? - érdeklődött, míg megvakarta a hosszú fekete szakállát

- Sajnálatos módon; nem. - feleltem remegve

- Mondd hát! - parancsolgatott

- Királyom, nem hinném, hogy jó ötlet lenne mondanom, míg nem vagyunk négyszemközt.

- Igazad van, menjetek lányok! - zavarta el őket, viszont szájba csókolta az egyik repedtsarkú, ennek dacára mégis elküldte. - Bocsáss meg a lányok végett, nagyon szeretnek velem hágni. - mesélte nevetve, majd bort töltött a poharába; s megkínált. - Kérsz?

- Nem. - utasítottam vissza

- Rendben. - nyelt egy nagyot - Kezdj bele a mondandódba

- Uram, az egész úgy történt, hogy ellátogattam Gerberoyba a Mentorommal együtt, majd megkerestem a szövetségesünket, John Talbotot. - regéltem dadogva.

- Várj egy kicsit, FANszekció:John FitzAlan|FitzAlan hol van? - szólt közbe

- Sajnos elvesztette a lábát, egy íjvessző eltalálta; s valószínűleg meghalhatott. - replikáztam szomorúan

- Tehát a csatát elvesztettétek, sejtettem... - szövegelt egyhangúan - Folytasd!

- Ezt követően, John átadott egy készítményt, valami Éden Alma volt a neve, eltettem; és bementem a Mentoromhoz, akinek megmutattam a tárgyat. Megpróbálta elvenni, de nem adtam neki oda, és eltalálta egy ágyúgolyó a szállásunkat; így a mesterem kifeküdt a földre, én pedig kifutottam csatázni. Ezt követően, kilovagoltam a társaimmal és harcoltunk, majd megtámadtam La Hire táborát, mindazonáltal ő nem volt ott! Ezután, visszament a várba, körbevettek a franciák, illetve Talbot átállt a templomosokhoz; elárulva ezzel Angliát. - fabuláztam sírva - Felmérgesedtem, és futottam a templomosok felé, ám a Mentorom hátba szúrt egy késsel, kifeküdtem, és kijelentette, hogy ő a Templomos Rend Nagymestere. Teljesen összeszorult a szívem, nem gondoltam volna, hogy elárulja az Asszaszin Rendet és az országot.

- Mi történt ezután? - tudakozott, miközben kortyolt egy nagyot a poharából.

- Reginald megfogta apám kardját és belém mélyesztette. Meghaltam, a holttestemet bedobták egy közeli folyóba, ámde szerencsére az egyik zsoldos, Beric Dondarrion, ki megjátszva templomos volt; felélesztett fekete mágiával; s megkért, hogy hagyjam abba a csatázást, azonban én nem akartam feladni a küzdelmet a barátságunk végett; ennek eredményeként megfogta a kardját, amit boszorkánysággal tűzbe lohasztott; én pedig megdöftem a jobb szemét a rejtett pengémmel, és elmenekültem. Az eseményeket követően, megérkezett egy beszélő sárkány, aki elrepített ide. - fejeztem be a beszédet színpadiasan.

- Galmar, méltányolom, amit az országunkért és a barátságunkért teszel; de ezt akkor sem kellett volna tenned! MÉGIS, hogy képzelted ezt?! Elmenekülsz, mint egy gyáva nyuszi?! - emelte fel a hangját, és ordibált - Az Istenekre, vagy inkább a kib*szott Első Civilizációra esküszöm, hogy... - akadozott meg - hogy... Egyszerűen, nem tudok szóhoz jutni! Takarodj innét! - kiáltott fel

- Vilmos, figyelj rám! - mentegetőztem, de ez nem segített.

- Tűnj innét, Galmar Almond, ki egykor a legjobb barátom volt...

- Mégis mit tehettem volna? Te mit tettél volna?! - megpróbáltam érvelni

- Meghaltam volna! - hangoskodott

- Hát képzeld; ÉN meghaltam!

- Nem érdekel, kotródj a palotámból!

- De... - próbáltam nyugtatni, de nem bírtam vele.

- Semmi de! Ezennel megfosztalak a rangodtól; és többé nem vagy tagja a királyságomnak. Őrség! Vigyétek ki innét ezt az árulót. - szólította fel az embereit, akik kikísértek.

- Ha neked ennyit ér a barátságunk, akkor végeztünk! Nesze, keress magadnak egy másik segítőt... - adtam vissza a ruhámon levő címert. - FANszekció:Lianna Almond|Lianna csalódott lenne benned. - mérges tekintettel vágtam a fejéhez a húgomról szóló szavakat; és elhagytam az épületet. Ezentúl, egyenesen öles léptekkel elvándoroltam a sárkányomhoz, és éppen repültem el volna, miközben Jaime egy sunyi mosollyal búcsúztatott. Bár, nem nagyon foglalkoztam vele; így pár perc alatt felszívódtam; s már száguldottunk is az égbolton.

IV. Fejezet: Hazatérés

Miután elhagytuk a palotát az égbolton, megfordult a fejemben, hogy végre-valahára hazatérek, és egy kis időre félreteszem a gondjaimat. Tudtam, hogy el kell felejtenem Vilmos háborúját, így szükségem volt pihenésre. Eközben, megparancsoltam Paarthurnaxnak, hogy vigyen el a tanyámra, ahol a családom tartózkodott, viszont a sárkányom nem akart engedelmeskedni.

- Paarthurnax, szeretném, ha hazavinnél. Menj a FANszekció:Greyfriars|Greyfriars sarkánál lévő kúriához. - adtam ki az utasítást hangosan.

- Nem! Nem szabad fecsérelni az időt, hiszen meg kell akadályozni a templomosok tervét! - makacskodott

- Mi? Miről beszél? - dadogtam meglepődve - Milyen terv?

- A Mentorod az Alma erejével szeretné elfoglalni Angliát, de többet nem mondhatok.

- Honnét tudod, hogy volt nekem egy Mentorom? - kérdeztem csodálkozva

- Nem árulhatok el semmit sem! Engem azért küldtek, hogy védelmezzelek.

- Rendben, viszont most vigyél a házamba. - vállat vontam

- Nem! - felelte mérgesen

- Hogyhogy? A védelmezőm vagy, jogod van elvinned biztos helyre! - érveltem drámaian

- Legyen, hazaviszlek, de akkor egy darabig nem fogunk találkozni... - jelentette ki szomorúan

- Tessék? Ezt nem értem? - kérdeztem vissza

- Elmegyek Északra, ott ahol az igazi háború folyik! Ha szükséged lesz rám, én jönni fogok. - regélte búcsúzóul, s letett a uradalmam bejárata elé, ahol az FANszekció:Almond-ház|embereim meglepődtek az oltalmazómat látva. Ez idő alatt, Paarthurnax egy gyors mozdulattal felszállt és hamar elhagyta a birtokomat, én pedig beléptem a vasajtón.

Az udvarban nem mindennapi meglepetés várt reám; ugyanis az öcsém, FANszekció:Benjen Almond|Benjen hazatért az Őrségből. Legalábbis a védelmezőim állították ezt. Nem sokkal ezután, öles léptekkel elvándoroltam az otthonomba, ahol figyelmes lettem a feleségemre, FANszekció:Tessa Almond|Tessára és a kisfiamra, FANszekció:Eddard Almond|Eddardra. Buzgó örömmel átöleltem őket; ám egy szempillantás alatt megzavart bennünket Benjen, aki fekete páncélt viselt egy szürke farkasbundával, amely a nyakán díszelgett. Jó érzés volt újra találkozni vele. A hosszú fekete haja boldogsággal töltött el, talán a kisugárzása miatt...

Ezt követően, Tessa lefektette a gyereket, én pedig hosszasan társalogtam Benjennel a vacsora alatt.

- Galmar, szeretnék kérdezni valamit. - vallotta be őszintén

- Igen? - érdeklődtem, miközben beleharaptam a tányéromban lévő csirkecombba.

- Hogyhogy nincs rajtad a segítő címere?

- Vilmos felfüggesztett. - mondtam neki kurtán

- Tessék? - meglepődött

- Jól hallottad, megfosztott a rangomtól, mivel elmenekültem Gerberoyból.

- Elmesélnéd részletesebben?

- Persze. - vártam egy kis időt - Vilmos elküldött engemet és John FitzAlant Gerberoy városába, ahol a franciák garázdálkodtak La Hire vezetésével. Habár, szükség volt az erősítésre; így a Testvéreink is csatlakoztak hozzánk a Mentorommal, Reginald Athertonnal együtt. Miután megérkeztünk az ostromlott helyszínre, üdvözölt engemet John Talbot kapitány, aki apánk egyik jó barátja volt. Kicsit később, Talbot átnyújtott nekem egy készüléket, amelyet az Első Civilizáció készítettet. - regéltem

- Értem. Történt még valami ezután? - informálódott

- Igen, mégpedig Reginald elvette tőlem a készítményt, viszont becsapódott egy ágyúgolyó a szállásunkba, ennek köszönhetően elvettem tőle az Almát, és megtámadtuk La Hire táborát. Eközben, az erődöt már elfoglalták a franciák, s visszaindultam a várba, ahol megadtam magamat, ámde figyelmes lettem Talbotra, akiről kiderült, hogy a Templomos Rend egyik tagja. Teljesen sokkolt a tény, így feléjük rohantam, mindazonáltal hátulról leszúrt egy késsel a mesterem. - fabuláztam szomorúan

- Mi? Elárulta a Rendünket?! - kiáltott fel meghökkenve - És nem haltál meg?

- Ironikus, mert meghaltam, a holttestemet pedig a folyóba dobták, azonban az egyik zsoldos, Beric Dondarrion felélesztett fekete mágia segítségével.

- Te jó ég! Ez megcáfolja a realitást! - tátott szájjal közölte

- Én is így gondol, noha arról is kell tudnod, hogy mi volt ennek a következménye. - nyeltem nagyot - Beric felajánlotta, hogy elenged engemet, de csak akkor, ha visszatérek a családommal az őseink szülőhazájába, Stockholmba.

- Nem fogadtad el az ajánlatot, ugye? - tudakozott

- Nem. Tudtam, hogy nem engedhetem, hogy a templomosok győzzenek; ezért is megpróbált engemet megölni a férfi, de oly nagy erővel, amelytől a kardja lángba lobbant.

- Tüzes kard? Te nem beszélsz igazat! Ez lehetetlenség! - kételkedett

- Mondom, hogy igaz! Nem hazudok, nézd csak meg a sebeket a hátamon, amiket a harc alatt szereztem. - parancsoltam, erre a reakcióra felállt a székéből, és levette az ingemet hátulról. - Most már hiszel nekem?

- Azt hiszem, hogy igen. - válaszolt, s visszaült a helyére. - Folytatod?

- Természetesen. - vettem levegőt - Amint megláttam, hogy mire készül egy erőteljes mozdulattal megdöftem a jobb szemét a rejtett pengémmel, s valószínűleg meghalhatott. Aztán elfutottam, csakhogy a nyomomba eredtek egy vörös páncélt viselő lovagnak az emberei. Harcba szálltam velük, ennek dacára legyőztek, csakugyan egy fehér sárkány megmentette az életemet, és elrepített Vilmoshoz, ahol a király mérgesen ordítozott velem és elvette a titulusomat; ugyanakkor a fejéhez vágtam, hogy Lianna csalódott lenne benne, utána pedig elhagytuk a palotát s hazaérkeztük, de a sárkányomnak el kellett mennie északra. Így hát egyedül léptem be az ajtón.

- Értem. Köszönöm, hogy elmesélted. - mosolygott rám testvérien

- Szívesen.

- Galmar, figyelj rám; szeretném, ha holnap elhajóznánk Beauvaisába, ugyanis John FitzAlan még életben van, ezért is tértem haza, hogy közöljem veled a hírt, hiszen FANszekció:William FitzAlan|William FitzAlan megbízott engemet, hogy hozzam vissza a bátyját, Johnt a franciáktól. Segítesz?

- Hát nem tudom. Flottáink sincsenek! - méltatlankodtam

- De, vannak. - bólogatott - Kalózok és csempészek, akik segíteni fognak nekünk! Holnap reggel indulunk, s megmentjük a bajtársunkat, rendben?

- Rendben. - örömködtem

- Ennek örülök. - folytatta fáradt hangerővel - Galmar, én most megyek aludni, köszönöm a vacsorát, finom volt. - felállt

- Tessának köszönd. Jó éjt öcskös. - kacsintottam neki

Az estebéd után, fellépcsőztem a szobámba, ahol a nejem már várt reám. Elsimítottam a kezemet a terjedelmesen hosszú fekete haján, és csókot leheltem az ajkára. Ezalatt, elszabadultak a vágyaim, kívántam őt; ennek eredményeként a kezeim az ingére tévedtek és megrántották. A ruha elszakadt, Tessa mellei kibuggyantak, és eltöltöttünk kettesben egy éjszakát.

V. Fejezet: A Formigny-i csata

VI. Fejezet:

VII. Fejezet:

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki