Assassin's Creed Wiki
Advertisement
Assassin's Creed Wiki
IkonacbhIkonacrIkonac3Ikonőaej


"Minden Kamra tudását egy helyre küldtük."
Jupiter Desmond Milesnak a szinkronizáció nexus alatt[src]
640px-ACIII-GrandTemple

A Központi Kamra.

A Nagytemplom, vagy más néven Központi Kamra, az Első Civilizáció által létrehozott létesítmény. Elhelyezkedése Észak-Amerika, a mostani modern New York állam északi részén.

Mint a többi templomosnak az egész bolygón, a cél különböző módszerek segítségével a világ megőrzése volt. Egy helyről amit Jupiter, Juno, és Minerva központja volt. A cél a Föld megváltása volt a bekövetkező napkitörési katasztrófától.

Minthogy a többi Kamrát is, a Nagytemplomot is a föld alá temették, védelem érdekében, hogy a napkitörés ne következődjön be még egyszer, és a Capitolium Triad szobor elpusztult az első katasztrófában, és a helyszínek rejtve maradtak, amíg Desmond Miles meg nem találta őket.

Történet[]

640px-Trio 2

Jupiter mutatja a hologramokat a Nagytemplomban.

Az emberiség ellen irányuló háború előtt és után, minden templomokból megpróbálták megakadályozni az első katasztrófát, Jupiter, Juno és Minerva hat lehetséges megoldást próbáltak keresni, azonban mind a hat megoldás végül elromlott.

Az első megoldás az volt, hogy létrehozzanak négy tornyot, hogy azzal összegyűjtsék a napkitörést, amely elnyelné a bolygót, és gyakorlatilag eloszlatná azt. Miközben túl sokáig készítették a megoldásokat, az első torony soha sem fejeződött be, és a kutatásait abbahagyták.

A második megoldás az volt, hogy használtak egy kevés fajta mágneses mezőt, ami megvédhetné a bolygót a napkitöréssel szemben. De ez nagyságban túl nagy volt és lehetetlennek bizonyult. A tudósok remélték, hogy a bolygó egyhatoda, egynyolcada vagy az egytizede megmarad. Ráadásul egy várost építettek egy mezőhöz. A harmadik megoldást felfedezte az, hogy az emberek is képesek használni almákat.

A negyedik megoldás az volt, hogy növelniük kellett az Első Civilizáció testeit, hogy acéllá alakítsa át a test belsejét, ami elég erős ahhoz, hogy ellenálljon az ellenséges környezetnek. Aita, Juno férje, önként vállalta a tesztelési módszert, miközben azt eredményezte, hogy az elméje degenerálódott és teljesen megbénult. Ezután Juno megölte őt, hogy ne szenvedjen tovább, és ezzel a tervvel is felhagytak.

Az ötödik megoldásnak olyan teljesen új járműveket kellett létrehozniuk, amik biztonságosan átvihették az ember öntudatát egy olyan útra, amit korábban képtelenség volt elkészíteni. Az új járművek rátermettek voltak arra, hogy ellenálljanak az új környezetnek, és otthont adhatnának az átvitt öntudatoknak. Végül ezt a megoldást is abbahagyták.

A hatodik megoldás pedig az volt, hogy megpróbáltak visszamenni az időbe, hogy megakadályozzák a katasztrófa előtti pillanatokat. Sajnos az eszköz túl veszélyes volt, így ezzel a megoldással is felhagytak.

Ezt követően, elérkezett a katasztrófa és csak tízezer ember élte túl a katasztrófát, valamint az Első Civilizációnak a tagjaiból sokkal kevesebben maradtak életbe. Az egész bolygó hetekig égett, valamint földrengések és katasztrofális lángok pusztítottak a Földön.

A föld felszíne terméketlen lett. Az esemény kiheverése után, az Első Civilizáció megmaradt tagjai és az emberi teremtések véget vetettek a háborúnak és elkezdtek együtt dolgozni, hogy helyreállítsák az életet a bolygón.

Mivel az Első Civilizáció száma kevés volt, ezért képtelennek voltak tovább élni. Az emberek pedig újjáépítették a társadalmukat és virágoztak. Ez időben a Föld tájait és a földrajzát is átalakították, és kiküszöbölték az Első Civilizáció bizonyítékait.

1499-ben, a Vatikán Kamrában, az asszaszin Ezio Auditore da Firenze saját megdöbbenésére egy hologrammal találkozott, mely magát Minervának nevezte, aki egyike "Azoknak, Akik Előttünk Jöttek". Még jobban összezavarta, hogy Minerva egy láthatatlan alakhoz, bizonyos Desmondhoz beszélt, majd egy évszázadokkal korább bekövetkezett eseményről vetített képeket. Ezután Minerva eltűnt, Eziót magára hagyva rengeteg megválaszolatlan kérdésével.

1506-ban, Ezio Auditore és Leonardo da Vinci Rómában beléptek a kamrába. Ezio észrevette, hogy annak építészeti stílusa olyan, mint a Vatikán- és a Colosseum Kamráé. Ezio odalépet a központi emelvényhez, és kezeit fölé emelve aktiválta azt. A Kamra felragyogott az ismerős zöldes színben, majd megjelent előttük egy felirat, mely tizenkét számból és két betűből állt: 43 39 19 N 75 27 42 W.

1511-ben, Konstantinápolyba érve Ezio azonnal Sofia Sartor boltjához sietett. Az üzletet felforgatva találta, és Yusuf Tazim, akire rábízta szerelme őrzését, holtan feküdt odabent. Ezio ekkor összegyűjtötte török rendtársait, és bosszúból megtámadta Theodosius kikötőjét, ahol Ahmet herceg bujkált. Amikor végül, katonák hullámain átvágva magát odaért a herceghez, az cserét ajánlott fel: Sofiát a Maszjáf kulcsokért.

640px-Message 3

Ezio "beszél" Desmonddal.

A Kulcsokat összegyűjtve az asszaszin el is ment megbeszélt találkozóhelyükre a Galata-torony közelében. Amikor megkapta a Kulcsokat, Ahmet megmutatta Eziónak, hogy Sofiát a Galata-torony tetején találja. Az asszaszin felkapaszkodott a toronyra, azonban kiderült, hogy a nő valójában Azize volt, egy másik asszaszin, és Sofiát valójában felakasztották egy távolabbi udvarban. Ejtőernyője használatával Ezio még épp idejében elérte szíve hölgyét, így megmentette az életét. Ezután egy szekérrel Ahmet után eredtek, aki a Kulcsokkal együtt Maszjáf felé tartott.

Hosszas üldözés után - melynek nagy része alatt Ezio egy kötélen lógva, ejtőernyőjével "vitorlázva" húzatta magát a Sofia vezette szekérrel - az asszaszin megragadta Ahmetet, és ketten együtt leestek egy sziklapárkányról. Zuhanásuk alatt Ezio felülkerekedett a templomoson, és egy ejtőernyővel megmentette mindkettőjük életét.

A kemény landolás után magukhoz térve látták, hogy egy sereg tart feléjük, élükön Szelimmel. Szelim elmondta, hogy az öreg szultán őt választotta utódjául, majd lelökte fivérét a sziklaszirtről. Ezután Ezióhoz fordulva elmondta neki, hogy csak Szulejmánnal való jó viszonyának köszönheti életben maradását, viszont megtiltotta neki, hogy még egyszer betegye a lábát Konstantinápolyba.

Sofiával Maszjáfba utazva Ezio az öt kulccsal felnyitotta a titokzatos könyvtár ajtaját. Odabent viszont könyvek helyett Altaïr teste fogadta, kezében egy memóriakulccsal. A kulcs felfedte a valamikori Mentor utolsó perceit, valamint a könyvtár végében elrejtett Éden Almája helyét.

Ezio először az Alma után nyúlt, de aztán visszahúzta kezét, úgy gondolva, már eleget látott egy élet számára. Az Alma egy fényhullámot bocsátott ki magából, majd Ezio elkezdett Desmondhoz beszélni. Tudatában annak, hogy csupán egy üzenet hordozója, Ezio lecsatolta páncélját és fegyvereit, ezzel jelezve, hogy befejezi asszaszini életét. Ezután arra kérte Desmondot, hogy ne tegye életének szenvedéseit fölöslegessé, és figyeljen.

640px-AC3 Desmond Grand Temple Entrance

Desmond kinyitja a Nagytemplom ajtaját.

2012-ben, Desmond Miles, William Miles, Shaun Hastings és Rebecca Crane hamarosan megérkeztek a Nagy Templomhoz, melynek ajtaját Desmond fel is nyitotta az Éden Almájának segítségével. Azonban mikor belépett, a Templom aktiválta benne a vérzés effektet, melynek köszönhetően átmenetileg öntudatlan állapotba került, ezért a csapat csatlakoztatta őt az Animushoz.

A vérhatás egy 18. századi ősének, Haytham Kenwaynek az emlékeihez csatlakoztatta, aki, mint Templomos Nagymester, megszerezte a Nagy Templom belső kamrájának megnyitásához szükséges kulcsot, később azonban Haytham törvénytelen fiának, Ratonhnhaké:tonnak emlékeit kezdte újraélni. A kulcs utáni kutatást Desmond időről időre megszakította, hogy felfedezze a Templom más kamráit, melyekben Juno holografikus kivetüléseivel találkozott a Colosseumban látotthoz hasonló módon. Juno elmesélte annak a hat módnak a részleteit, melyekkel az Első Civilizáció megpróbálta megelőzni az előző apokalipszist, valamint sürgette, hogy találja meg a kulcsot.

Azonban a csapat hamarosan felfedezte, hogy a Templom erőforrásai kiapadóban vannak, és újakra lenne szükségük. Shaun hamarosan le is nyomozott egyet Manhattanben. Az erőforrás megszerzésére, mint első küldetésére igazi asszaszinként, Desmond indult el, melynek során megmászott egy épülő felhőkarcolót, és a tetejéről egy ejtőernyővel átvitorlázott a szomszédos épületre, melyben meg is találta az erőforrást. Útja végén találkozott Daniel Cross Templomos ügynökkel, akit lefegyverzett és leütött, hogy elmenekülhessen.

A Templom további felfedezése után Desmond rájött, hogy bármi is vár rájuk a végső kamrában, annak biztosan köze van Junóhoz, bár hogy mi módon, azt nem tudta. Desmond elmesélte társainak azt is, hogy a Colosseum Kamrában Juno megmutatta neki, hogy ha életben hagyja Lucyt, a lány elviszi az Almát az Abstergónak az Abstergo-Szem projekthez, amely azonban elbukott volna. Ennek kapcsán kifejtette azt is, hogy valójában nem volt kényszerítve arra, hogy megölje Lucyt, viszont a Templomosok megállítása érdekében megtette ezt.

AC3 Daniel Cross Stadium

Daniel Cross a stadionban

Nem sokkal később Shaun felfedezett egy újabb energiaforrást, mely egy gazdag nő tulajdonában volt, aki a brazíliai São Paulóba utazott egy harcművészeti döntő megnézésére. Desmond átosont a stadionon, de amikor megérkezett a nő páholyához, újfent Daniel Crossba botlott. Daniel lelőtte a nőt és férjét, és megkísérelt elmenekülni az erőforrással együtt. Azonban Desmond utolérte, és kézitusában még egyszer legyőzte őt. Az erőforrással együtt végül elmenekült az Abstergo emberei elől, felszállva egy éppen induló metrószerelvényre. Csapatával együtt kihajózott Brazíliából az Altair II fedélzetén, és visszatért a Nagy Templomba. Nem sokkal visszatérésük után Shaun talált egy újabb erőforrást az egyiptomi Kairóban. Azonban, mivel közeledett december 21-e, Desmond helyett William ment annak megszerzésére.

Egy újabb Ratonhnhaké:ton emlékeivel töltött időszak után az asszaszinok videóüzenetet kaptak Warren Vidictől, melyben értesítette őket arról: Williamet elfogták, és római központjukba szállították, hogy kicseréljék a Desmondnál lévő Almával. A fiú azonban elhatározta, hogy kiszabadítja apját, így a csapat Rómába utazott.

AC3 Abstergo Suicide Squad

Desmond az Alma segítségével megmenti apját

Megérkezésekor Vidic a hangosbeszélőn keresztül felszólította Desmondot, hogy békés körülmények között hajtsák végre a cserét. Desmond azonban visszautasította, és rejtett pengéjével átküzdötte magát a biztonsági őrökön. Ezután felliftezett egy felsőbb szintre, és belépett abba a terembe, ahol pár hónappal azelőtt fogva tartották. Itt újra rátámadt Daniel Cross, az Almát követelve tőle, miközben rászegezte pisztolyát. Mielőtt azonban lelőhette volna őt, Daniel egy erős vérhatás alá került, és oroszul kezdett beszélni. Ettől bepánikolva elmenekült, Desmond pedig utána eredt. Végül az Animi teremben utolérte és meggyilkolta őt, ezzel megszerezve annak pisztolyát.

Desmond továbbliftezett az ötödik szintre, melyen Vidic irodája is elhelyezkedett. Az iroda felé haladva a Templomos hangosbeszélőn keresztül fejezte ki indulatát, melyet Daniel megölése miatt érzett, azt állítva, Daniel olyan volt számára, mintha a fia lett volna. Ezalatt Desmond elért az irodához, ahol Williamet fogva tartották. Az irodában Vidic újfent felszólította a fiút az Alma átadására, mire Desmond elővette az ereklyét, és arra használta, hogy az őrök irányításával lelövesse Vidicet, majd a többi őrt.

Apja kiszabadítása után Desmond elvette a harmadik erőforrást, majd az Alma erejének segítségével elhagyták az épületet. A Templomba visszatérve behelyezte az újabb energiaforrást, meghallgatta az első civilizáció utolsó két próbálkozásának történetét, majd visszatért az Animusba.

Ratonhnhaké:ton emlékeinek további újraélése során Desmond felfedezte, hogy az asszaszin a Nagy Templom belső kamráját megnyitó kulcsot elásta a Massachusetts-ben található Davenport Tanya területén. A csapat el is ment a tanyára, és kiásták a kulcsot, melynek segítségével mind a négyen beléptek a belső kamrába.

A terem közepén egy emelvényen elhelyezett gömböt találtak, mely mellett Juno köszöntötte őket. Az ősi civilizáció tagja azt állította, ha Desmond egyszerűen csak megfogja a gömböt, a világ megmenekül. Ebben a pillanatban azonban megjelent Minerva, hogy megakadályozza ezt. Minerva elmesélte, hogy Juno már az Első Katasztrófa előtt is hajlamos lett volna arra, hogy civilizációjuk technológiáját a világ megmentése helyett annak saját uralma alá hajtására használja, emiatt zárták be a Nagy Templomba. Míg a szerkezet tényleg megmentené a világot a pusztító naptevékenységtől, emellett megölné Desmondot és kiszabadítaná Junót, aki így leigázhatja a Földet.

Ezután Juno és Desmond közös felszólítására Minerva megmutatta, mi történne az eszköz használata nélkül. Állítása szerint a Föld lakosságának nagy része meghalna, viszont egy kis csoport túlélné a katasztrófát. Ez a csoport a remény és szeretet jelképeként tisztelné Desmondot, Jézus Krisztushoz hasonlóan, ám halála után tanításait elferdítenék hívei, melynek következményeként vallási harcok indulnának meg, ezzel megismételve a világtörténelmen keresztül húzódó vallásháborúkat.

Ennek ellenére Minerva kérte Desmondot, hogy inkább hagyja veszni a világot, de ne engedje ki Junót. Az asszaszin azonban azt válaszolta, hogy az emberiségnek mindig lenne esélye Juno megállítására, míg a katasztrófa során elpusztult embermilliárdok és a megmenekültek számára semmi remény nem maradna. Desmond döntését tudomásul véve Minerva visszavonult, de utoljára még megjegyezte, hogy Desmondot terhelik annak következményei - életében és halálában egyaránt.

Ezután Desmond apjához és társaihoz fordult, és elküldte őket minél messzebbre a Templomtól. William kérte, hogy gondolja át döntését, és próbáljon meg másik utat találni, azonban fia tudta, hogy túl késő van már egyéb megoldások kereséséhez. Ezzel Rebecca, Shaun és William kisiettek a Templomból.

A többiek távozása után Desmond odament a gömbhöz. Juno végig figyelte őt, amint ráhelyezte kezét az eszközre, majd testerősen rázkódni kezdett, mialatt aranyszínű ragyogás áradt belőle; azonban egy rövid idő után Desmond összeesett, feláldozva magát, hogy megmentse a világot a Második Katasztrófától.

Apróságok[]

  • A Nagytemplomot megtalálhatjuk a Határvidéken, a Black Creek régióban.
  • Az is lehetséges, hogy ellátogatunk a bejáratához, azáltal, hogy Connor újraéli Haytham emlékeit.
  • Az Assassin's Creed: Revelations óta, sokkal többet változott a nagytemplom, valamint nagyobbnak látszik az Assassin's Creed III-ban.

Galéria[]

Forrás[]

Advertisement