Assassin's Creed Wiki
Advertisement
Assassin's Creed Wiki
Ikonac2IkonacbhIkonackrIkonackbhIkonarendIkonnemjó


"Sok mindenek hívnak már. Gyilkosnak. Kalóznak. Tolvajnak. De nevezhetsz akár La Volpénak is."
―La Volpe Eziónak.

Gilberto vagy La Volpe (magyarul: a Róka) a firenzei és római tolvajok vezetője, és az Asszaszin Rend tagja volt. Nagyon kevés információt tudunk róla.

1477-ben La Volpe segített Eziónak azzal, hogy elmondta neki, az egyik firenzei katakombában a templomosok rendeznek találkozót. Sok évvel később La Volpe elutazott Velencébe ahol vissza akarta szerezni Rodrigo Borgiától az Éden Almáját.

Monteriggioni pusztulása után La Volpe Rómába költözött, ahol a Borgiák befolyása ellen harcolt. Nem volt hajlandó együttműködni az asszaszinokkal, mert gyanakodott Machiavellire. Ezio később megmentette néhány tolvaját, így La Volpe beleegyezett, hogy újra segítsen az asszaszinoknak.

Életrajz[]

Korai élete[]

Nagyon keveset tudunk La Volpe korai életéről, bizonyos mítoszok szerint észrevétlenül kirabolt egy pápai kocsit.

1467-ben Firenzében egy este az emberek látták La Volpét a háztetőkön ugrálni, a Palazzo della Signoriánál, a Palazzo Medicin és a Basilica di Santa Crocén egyazon időben. Azt állították, halhatatlan, és képes keresztüllátni épületeken. Van aki szerint a szeme lila színű volt.

Segítségnyújtás Ezio Auditorénak[]

"Az én dolgom az, hogy mindent tudjak ebben a városban. Nem ezért vagy most itt?"
―La Volpe Eziónak.

1477-ben La Volpe megtudta, hogy Ezio Auditore da Firenze a néhai asszaszin, Giovanni Auditore da Firenze fia, aki visszatért Firenzébe, hogy megölje Francesco de' Pazzit. Leonardo da Vinci javaslatára Ezio felkereste La Volpét a Mercato Vecchióban, hogy segítséget kérjen Francesco megtalálásához.

La Volpe egyik tolvaja ellopta Ezio pénzét, ezért az asszaszin üldözőbe vette a tolvajt. Később La Volpe visszaadta a pénzt, és kérte, hogy kövesse, mert tudja, hol van Francesco de' Pazzi. La Volpe a Santa Maria Novellába vezette Eziót ahol a Pazzi összeesküvők tartottak találkozót.

Aclavol

Ezio, La Volpe támogatását kéri.

La Volpe az egyik csatornában várt rá. Amikor Ezio megérkezett, elmondta neki, hogy a Pazzik meg akarják ölni Lorenzo de' Medicit. La Volpe kijelentette, hogy katasztrofális lenne, ha megölnék Lorenzót, mire Ezio megnyugtatta, hogy holnap reggel meg fogja menteni a firenzei nemes életét.

Az Éden Almájának a megszerzése[]

"A cuccia, tu.(Ülj.) Ha a rókával szórakozol, kardszúrás a jutalmad!"
―La Volpe, miközben Borgia katonákkal harcol.

1488-ban Velencében La Volpe Asszaszin társaival együtt megpróbálta megszerezni az Éden Almáját Rodrigo Borgiától. Amikor megérkeztek, látták, hogy Ezio már Rodrigóval harcol. Az Asszaszinok Ezio segítségére siettek, s bár a Templomos Nagymester végül elmenekült, az Alma Ezio tulajdonába került.

A hiúságok máglyája[]

"Találd meg az Almát, Ezio! Nem lehet messze."
―La Volpe, amikor az Asszaszinok elvesztik az Almát.

1494-ben Girolamo Savonarola vette át az irányítás Firenze felett, miután egy Forlìban történt baleset során elvette Eziótól az Almát.

1497-ben La Volpe és Paola, a firenzei kurtizánok vezetője, felvette a kapcsolatot Niccolò Machiavellivel, hogy segítsen nekik felszabadítani a polgárokat. Ezio először leszámolt Savonarola hadnagyaival, majd ezt követően az Asszaszinok összegyűjtötték a Savonarola ellen fellázadó embereket a Palazzo Pittinél. Savonarola megpróbálta újfent az Éden Almájával irányítani a tömeget, de az kiesett a kezéből, miután Ezio megdobta egy késsel. Az emberek ezután elfogták Savonarolát, és máglyán ki akarták végezni.

BFV

La Volpe és Paola mozgósítja a polgárokat Savonarola ellen.

La Volpe és az Asszaszin társai újra összegyűltek, hogy tanúi legyenek Savonarola halálának. Ezio azonban hitt abban, hogy senki sem halhat ilyen szörnyű halált, ezért a rejtett pengéjévell torkon szúrta Savonarolát. Ezio végül beszédet tartott arról, hogy milyen fontos az egyén szabadsága.

A Kamra megtalálása[]

1499-ben La Volpe, és az Asszaszinok, akik Eziót a rend tagjává avatták Monteriggioniban, összegyűltek. Az összerakott kódexlapok segítségével felfedték, hogy a Kamra Rómában van, és hogy ez volt Rodrigo Borgia pápává válásának valódi oka: megválasztása révén ugyanis szert tehetett az édeni jogarra. Ezt követően Rómába utaztak, ahol az asszaszinok elterelték a Borgia hadi erők figyelmét, amíg Ezio belopózott a Sixtus-kápolnába.

Róma felszabadítása[]

"A céhet innen irányítjuk majd. Látogass meg, amikor kedved tartja. Lehet tudok majd olyan feladatot adni, mely elősegíti az ügyünket."
―La Volpe.
CI 2

Az Asszaszinok találkoznak a búvóhelyükön.

Miután Ezio visszatért Rómából Monteriggioniba, a várost ostrom alá vették a Borgiák, és Cesare Borgia megölte Mario Adutiorét. Ezt követően néhány asszaszin, beleértve La Volpét is, elutazott Rómába, hogy csökkentse az ottani Borgia befolyást. Amikor Ezio rátalált Rómában, ő volt a helyi tolvajok vezetője, de akárcsak Firenzében, itt sem akart együttműködni az asszaszinokkal, mert Machiavellit az asszaszinok árulójának tartotta.

Szerinte ugyanis Machiavelli szövetkezett a Borgiákkal, mert Monteriggioni utolsó estéjén elhagyta a várost, valamint rávetült a gyanú, hogy ő állt a római tolvaj céh elleni támadás mögött. Végül La Volpe mégis felajánlotta segítségét az asszaszinok, miután Ezio kimentette néhány tolvaját a Borgia őrök karmai közül. Később Ezio megtalálta a valódi árulót is a Colosseumnál, egy tolvajt, aki Monteriggioni ostrománál eltűnt. Ezio La Volpe után rohant, hogy meggátolja Machiavelli megölésében. Szerencséjére időben odaért, és tájékoztatta őket a valódi áruló kilétéről. Miután La Volpe megtudta az igazságot, eltette fegyverét, és barátként üdvözölte Machiavellit.

La Volpe jelen volt Claudia Auditore beavatási szertartásán, és a Cesare maradék követői elleni harcban is.

Jellegzetességek és személyiség[]

Ezio: "Akkor csatlakozz hozzám!"
La Volpe: "És segítsek Machiavellinek? Köszönöm, nem. Az az ember a Rend árulója!"
―Ezio és La Volpe

La Volpe nagyon mozgékony ember volt, képes volt legyőzni Eziót egy futó versenyben, hiába volt nála idősebb. Egy Asszaszin tulajdonságainak valódi megtestesítője volt, képes volt olyannyira az árnyékban maradni, hogy sokan csak mítosznak tartották a létezését.

FH 5

La Volpe beszél magáról Ezionak.

La Volpe gyanakvó volt mindenkivel szemben, aki nem érdemelte ki a teljes bizalmát. Szinte rögtön árulással vádolta Niccolò Machiavellit, amikor az nem számolt be minden cselekedetéről. Ezióban ezzel szemben a végletekig megbízott, miután az többször is segítségére volt.

La Volpe nagyon szerette a tolvajait, gyakran az életét is kockáztatta értük. Sokszor Eziót kérte meg, hogy legyen segítségükre.

Apróságok[]

Neve

  • A "la" La Volpe nevében csak arra utal, hogy a "Volpe", az olasz "róka" szó nő nemű főnév. A hiedelemmel ellentétben nem jelent "nőstény rókát".
  • Mivel az La Volpe igazi neve a játékban nem derül ki, ezért az adatbázisba csak az álneve alatt került be, melyet páratlan ravaszságával érdemelt ki

Felszerelése

Képességei

  • Amikor megnyeri a versenyt Ezióval szemben a Santa Maria Novellán, hiába öregebb, mégis jobb az állóképessége, mint Eziónak.
  • Úgy vélik, La Volpe saslátása nagyon fejlett volt, és segítségével képes volt átlátni a falakon.

Egyebek

  • Il Lupo néhány dologban hasonlít La Volpéra, például a kapucni és a köpeny, valamint a nevének képzése terén.
  • Az Assassin's Creed: Brotherhoodban úgy tűnik, La Volpe nem öregszik, sőt kevesebb ránc van az arcán, mint az Assassin's Creed II-ben.

Galéria[]

Forrás[]

http://assassinscreed.wikia.com/wiki/La_Volpe

Advertisement