Fandom

Assassin's Creed Wiki

Emberek-Isu háború

1 322cikk található
ezen a wikin
Add New Page
Vitalap0 Share
Ikonac2.pngIkonacr.pngIkonacin.pngIkonőaej.png
Következő eseményToba-katasztrófa
Human-FirstCiv War.png
#Emberek-Isu háború
BefejeződöttI.e. 75000 (2306 Isu év)
HelyszínAz egész világ
KövetkezményA globális társadalom majdnem széthullik a Toba-katasztrófa miatt
Béke az emberek és az Első Civilizáció tagjai között
Szembenálló felek

Emberek

Első Civilizáció

Parancsnokok

Éva


„Amikor még húsból voltunk, és otthonaink egészek voltak, a fajtád elárult minket. Minket, akik létrehoztunk titeket, akik életet adtunk nektek.”
Minerva[src]

Az Emberek-Isu háború egy végzetes konfliktus volt, mely az Első Civilizáció és az Emberek között dúlt, miután az emberekben kifejlődött egyfajta immunitás az irányításukra tervezett Éden darabjaival szemben. A háború körülményeiről keveset tudni, de az biztos, hogy mindkét harcoló felet elvonta attól, hogy a készülő "mennyei" csapást észrevegyék; amikor ez megtörtént, már túl késő volt.

Ennek következtében a háború hirtelen véget ért, mindkét oldalon hatalmas veszteségek árán. A két fél összefogásának eredményeként, a háború utolsó napjaitól kezdve együtt dolgoztak, hogy megakadályozzák az esetleges második csapást.

A háború magjaiSzerkesztés

Az Első Civilizáció, kisszámú csoport volt, de technológiailag fejlettek voltak, bizonyos időszakban szükségük volt egy engedelmes munkaerőre, ennek érdekében, megteremtették az emberiséget. Kezdetben minden egyes tagja az emberiségnek lehetővé tette, hogy fogékonyak legyenek és tudják használni az Éden darabjait. Idővel azonban, az emberiség és az "istenek" között feszültségek alakultak ki, azáltal hogy nem mindenki született úgy, hogy tudják használni az Éden darabokat.

I. e. 75010-ben, két ember – Ádám és Éva – megszöktek a mestereiktől az Éden almájával együtt és így kezdődött egy olyan esemény, amihez az vezetett, hogy háború tört ki a két faj között.

A háború és a katasztrófaSzerkesztés

Bár technikailag fejlettebb volt az Első Civilizáció az emberiségnél, ahogy azért hozták őket létre, hogy nekik dolgozzanak.

Voltak olyan emberek, akik immúnisak voltak az Első Civilizáció hipnotikus technológiáinak a használatához, mert a felnőttek és a gyerekek is egyaránt hibridek voltak.

A háború csataterén, az Éden darabokat az Első Civilizáció a tudásra használta, hogy ellensúlyozzák a hatalmas számú embereket és a lassú szaporodást. Az emberek is számítottak az asszaszinokra, akik képesek voltak ellenállni az éden darabjainak a hatására, és rendelkeztek az Első Civilizáció tulajdonában lévő hatodik érzékkel.

Végül a Földet elérte a katasztrófa. A háború megakadályozta, hogy az Első Civilizáció figyeljen a közelgő jelekre az égből, ami végül hirtelen megoldotta a konfliktust, de áldozatok által. Mindkét oldal súlyos veszteségeket szenvedett el a katasztrófa miatt, és sokáig a bolygó lángokban égett.

Időközben az Első Civilizáció észrevette, hogy a háború folytatása felesleges lenne, és a hangsúlyt arra helyezték, hogy elkerüljék a jövőbeli katasztrófát.

Ezt követően, a hibrid emberek arra késztettek a fajaik közül néhányat, hogy békét kössenek az Első Civilizációval, miközben megbocsátottak a "szüleiknek" a támadásokért, és együtt létrehozták a Templomokat, hogy figyelmeztessék a jövőbelieket a közelgő katasztrófáról. Ezzel a háború véget ért, és a háborúzó emberek meggyőzték a háborúzó Első Civilizációt, hogy békésen távozzanak el a Földről, mert az idejük véget ért.

Következmények és örökségekSzerkesztés

„De a saját képmásunkra teremtettünk titeket. Túlélésre teremtettünk titeket.”
—Minerva.[src]

A háború utolsó napjaiban, mindkét fél katasztrofális veszteségeket szenvedtek, amelyeknek köszönhetően, a kipusztulás szélén álltak. És mégis, az Első Civilizáció sokkal fejlettebb technológiával rendelkeztek, mint az emberiség, és mégis az emberiség túlélte a katasztrófát, és erősebbek lettek, mint valaha.

Felismerve a katasztrófát, ami majdnem elpusztította a Földet, egy újabb hullám miatt, az Első Civilizáció sok templomot épített, ami segítette megakadályozni, hogy az esemény megint megtörténjenek. Ezek mentén az első a Központi Kamra volt, ami az információkat tárolt a templomokról.

Nagyon kevés bizonyíték volt a háborúra, vagy akár az Első Civilizáció fennmaradt írott történelmei. A késői 12. században, minden tudás feledésbe merült az Első Civilizációról, bár az éden darabjai továbbra is befolyásolták a világot számtalan módon, hogy vallási tárgyaknak, vagy csodaeszközeként használták őket.

Az 21. század elején azonban, számos technológiákat fedeztek fel a templomosok az Első Civilizációval kapcsolatban, majd a Föld számos technológiáit is fejlesztették, többek között a televíziókat és az internetet, de a legelső az Animus volt, egy gép, amely lehetővé tette egy személynek, hogy átélje az őseinek a genetikai emlékeit egy virtuális környezetben.

ForrásSzerkesztés

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki