Assassin's Creed Wiki
Register
Advertisement
Assassin's Creed Wiki
Wikipedia
Ikonac2Ikonackre


Basilica di Santa Maria Gloriosa dei Frari
Santa maria gloriosa deifrari
Politikai információk
ÁllamVelence
FrakciókTemplom, Templomos rejtekhely
Történelmi információk
Alapításának ideje1338
Kiegészítő információk
Nevezetes helyekSan Polo körzet, Velence, Itália

A Basilica di Santa Maria Gloriosa dei Frari, vagy egyszerűen csak a Frari, egy templom volt Velence városában. Az Asszaszin Ezio Auditore da Firenze is meglátogatta a templomot, és itt tanulta meg a Ugró mászás technikát egy helyi tolvajtól, Rosától.

Leírás

Assisi Szent Ferenc keleti utazásából hazatérőben valószínűleg 1220-ban kereste fel Velencét, de látogatásáról semmilyen konkrét bizonyíték nem maradt fenn. Velencei tartózkodása nagy hatást gyakorolt a városra, látogatását több, mint egy évszázaddal később Andrea Dandolo dózse is megemlítette Chronicon Venetum című krónikájában.

Néhány évvel azután, hogy III. Ince pápa jóváhagyta Szent Ferenc reguláját Jacopo Tiepolo dózse földterületet adományozott a szerzeteseknek és egy nagyobb összeg felajánlásával egy kisméretű, Szűz Máriának ajánlott templom építését tette lehetővé. A szerzetesek lecsapolták a mocsaras területet és töltésekkel emelték meg a talajszintet.

Az első, 1231 körül épült Frari-templom valószínűleg fából és téglából készült és 1234-től tesznek róla említést a források. Ezt az épületet akkor bontották le, amikor a második templom elkészült.

1250 április 3-án a pápai legátus Ottaviano Ubaldi bíboros jelenlétében rakták le az újabb, nagyobb templom alapkövét, amelyet ekkortól neveztek Santa Maria Gloriosának, Mária mennybemenetelére utalva. Ez az épület valószínűleg Nicolò Pisano tervei alapján, gótikus stílusban készült. Tájolása pont ellentétes volt a jelenlegi templom tájolásával, erre azért volt szükség, mert a harmadik templom építése alatt a régi templom szentélyrésze használatban maradt.

Francesco Dandolo dózse kezdeményezte a harmadik, mai is látható gótikus templom építését. Az építész neve a ferences templomokra jellemző módon nem maradt fenn, valószínűleg egy szerzetes lehetett. A forrásokból csak annyi derül ki, hogy Scipione Bon 1400 körül az építkezésen dolgozott.

Az építkezést 1333-ban kezdték el és a munkálatok olyan gyorsan folytak, hogy már három évvel később elkészültek az apszisok és a négyezet. Ugyanekkor építették meg a sekrestyét és a káptalantermet is, a harangtornyot 1361 és 1396 között emelték.

A szerzetesek az építkezéshez jelentős anyagi segítséget kaptak a Városi Tanácstól ezenkívül Giacomo Piazza, a Giustiniani család és a római Paolo Savelli is komoly adományokkal járult hozzá a kivitelezéshez. Ennek köszönhetően 1407 és 1420 között elkészültek a templomhajók is. Ugyanebben az évben emelték Federico Corner örököseinek megbízásából a Szent Márk-kápolnát. A Szent Péter-kápolnát Pietro Emiliani vicenzai püspök építtette 1432-ben.

A homlokzatot 1441-ben fejezték be. 1468-ban állították fel a főoltárt és helyére került a kórus is. 1473-ban a kórus külső oldalát márvány domborművekkel borították. A főoltárt 1469. február 13-án szentelték fel III. Frigyes császár jelenlétében. Az egész templomot 1492. május 27-én szentelte fel Pietro Pollagari da Trani püspök.

A következő évszázadokban a templomban számos síremléket emeltek és értékes festményekkel díszítették. 1797-ben a francia megszállás alatt az oltárok ezüstdíszítését ellopták.

Napóleon uralma alatt a szerzetesektől elkobozták a templomot és Tiziano Mária mennybemenetele oltárképét a Galleria dell’Accademiába szállították. A 18. század elején állították fel Canova és Tiziano síremlékeit.

A templomot a 20. század elején, 1902 és 1912 között restaurálták, szerkezetét megerősítették, majd egy évtizeddel később, 1922. június 25-én visszaadták a ferences rendnek. 1926. február 1-jén Szent Ferenc halálának hétszázadik évfordulóján a templomot XI. Piusz pápa bazilika rangra emelte.

Apróságok

Galéria

Forrás

Advertisement