FANDOM


IkonackfcIkonarend

Az Assassin's Creed egy francia képregénysorozat, mely három részből áll, és Desmond Milesra valamint az ő elődjeire koncentrál. Főleg a játékból építkezik a sorozat, de hozzátesz új elemeket, amelyek nem szerepeltek a játékokban, mint például Aquilus és Accipiter története. Ugyanakkor néhány szempontból ellentétes az eredet kánonnal.

Eddig négy kötet is megjelent: Assassin's Creed 1: Desmond, Assassin's Creed 2: Aquilus, Assassin's Creed 3: Accipiter, és Assassin's Creed 4: Hawk.

ApróságokSzerkesztés

  • Míg az első képregény megosztott eltéréseket a játékból, azt sugallva, hogy nem kánonja a sorozatnak, azonban a második képregényt "Aquilus" történetét megerősítette az Ubisoft, hogy része lesz az Assassin's Creed univerzumnak. Ugyanakkor a harmadik kötet "Accipiter", már nem része a kánonnak, habár néhány hasonlósággal egyezik az Assassin's Creed: Brotherhooddal.
    • A fő ellentmondás az első képregényben mutatkozott, azáltal, hogy a 16-os alany életben volt. Érdekesség, hogy az Assassin's Creedben kijelentették, hogy az Abstergo orvosok "már nem tudták megmenteni", miután felvágta az ereit. Emellett, Lucy nemtörődöm felé volt, és sokakat irritálta a jelenléte, ám a játékban látható volt rajta a bűntudat és a bánat. Illetve, az eredeti francia kiadásban "Michael" lett volna az alany neve, habár az angol fordítást megváltoztatták "Clay"re.
    • A regényben "Gömböknek" nevezték az Almákat.
    • A képregényből olyan karakterek maradtak ki, akiket láthattunk a játékban is.
    • Lucy személyiségét teljesen más karakterként ábrázolják ebben a sorozatban. Sokkal hidegebb jellemű, valamint olvasható, hogy Desmond és Lucy megcsókolták egymást, noha ez a játékban nem volt látható.
    • A novellában Stella Crow volt az Asszaszin Rend vezetője, nem pedig William.

GalériaSzerkesztés

ForrásSzerkesztés

http://assassinscreed.wikia.com/wiki/Assassin%27s_Creed_%E2%80%93_Cycle_1

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.